Kézilabda

Edzőváltás a magyar kirakatcsapatnál

A klub szerdai közleménye szerint az elnökség a 2007 augusztusában kinevezett vezetőedzővel történt egyeztetés után döntött erről.
   
Az egyesület honlapján megjelent indoklás szerint a döntés hátterében az áll, hogy az elnökségnek minden körülmények között meg kell teremtenie a csapat győzelmének feltételeit a hazai bajnokságban, a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában.
 
Az eddigi mérkőzések tapasztalatai alapján pedig úgy látja, hogy e cél elérésére a csapatnak nagyobb esélye van egy más típusú szakmai irányítással.
   
A csapat vezetőedzői feladatait az új szakember beiktatásáig Danyi Gábor pályaedző látja el.
 
Fotó: gyorietokc.hu